Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola
Március 15-i projektnap a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskolában
Nemzeti múltunk jeles eseményeiről megemlékezni mindenkinek nemes kötelessége, a megemlékezés módja azonban sokféle lehet. A Szegedi Alsóvárosi Általános Iskolában második éve projektnap formájában emlékezünk történelmi hőseinkre, melynek célja, hogy tanulóink az élménypedagógia módszereinek segítségével ismerkedjenek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetével, illetve annak jelentőségével.
Az első órában diákjaink ráhangolódásként osztálykeretben, változatos módszereket alkalmazva idézték fel a forradalom és szabadságharc fontosabb történéseit, ezzel kontextusba helyezve a projektnapot. A nap további részében mind az alsó, mind a felső tagozatos diákok forgószínpad-szerűen különféle állomásokon, kreativitást igénylő, tanulóitevékenység-központú feladatokon keresztül emlékeztek meg az 1848–49-es eseményekről.
Az alsós diákok hat különböző helyszínen tevékenykedhettek a délelőtt folyamán. Több állomás a tanulók kreativitását, kézügyességét fejlesztette. Az egyik helyszínen Petőfi-portrét készítettek, közben pedig megismerkedtek a márciusi ifjak személyével, valamint egy, a forradalomhoz kapcsolódó dalt is megtanultak a diákok. Egy másik állomáson a forradalom és szabadságharc jelképei kerültek középpontba: krepp papírból, zsenília rúdból nemzeti színű pillangókat, illetve kokárdákat készíthettek és vihettek magukkal haza a gyermekek. Landerer és Heckenast nyomdájában játékos formában felidézték a 12 pont kinyomtatásának történetét, majd maguk is kipróbálhatták, hogyan működik a nyomdatechnika. Volt olyan állomás, ahol a diákok kreativitása mellett a tudásuk gyakorlati alkalmazása is középpontba kerülhetett: a Pilvax kávéházban a finom italok fogyasztása mellett – a kávéházi hangulatot megidézve – különböző rejtvényeket, szókeresőket oldottak meg a tanulók, majd Activity-feladványokon keresztül idézték fel a forradalom- és szabadságharc történetéhez kapcsolódó fontosabb kulcsfogalmakat. A diákok Táncsics Mihály börtönébe is ellátogathattak, ahol egy, a mozgáskoordinációt fejlesztő feladattal rombolhatták le Táncsics cellájának falait. A hagyományok és a modern technológia találkozásaként a segesvári csatát megidéző állomáson robotméhecske programozása segítségével menetelhettek végig a diákok a Segesvár és Fehéregyháza közötti völgyön. A kreatív feladatok segítségével iskolánk legkisebbjei is játékos formában ismerkedhettek meg a forradalom- és szabadságharc fontosabb eseményeivel, és a vidám arcokat látva biztosak lehetünk abban, hogy közben valódi élményekkel, boldog emlékekkel gazdagodtak.
A felső tagozaton is hat különböző helyszínre látogattak el diákjaink. A Pilvax kávéház finom teával és kakaóval várta az oda látogató diákokat, de cserébe a kreativitásukra is szükségük volt: minden osztály 12 pontban megfogalmazta a diákság követeléseit – igazán ötletes megoldások születtek. Az egyetem hangulatát megidéző helyszínen a diákok egy rövid kisfilm megtekintése segítségével újból megismerkedtek 1848. március 15. történéseivel, majd a megszerzett tudásukat egy totószelvény kitöltésével tehették próbára: többen sikeresen kiállták a próbát, és hibátlan megoldásokat tartalmazó szelvényt adtak le. A tudáspróba ezzel nem ért véget: egy másik állomáson diákjaink a kokárda történetéről néztek meg egy rövid ismeretterjesztő filmet, majd Kahoot- kvíz formájában, jó hangulatban versenyezhettek, ki emlékezett a legjobban a látottakra. Ezek után saját kokárdát is készíthettek a tanulók, de a kézműveskedés ezzel nem ért véget a délelőtt során: a segesvári csatára emlékező állomáson huszárfigurákat hajtogathattak maguknak, illetve a leggyorsabbaknak még egy szókereső megoldására is jutott ideje. A felső tagozaton is megelevenedett a Landerer és Heckenast nyomda: a forradalmi eseményekhez kapcsolódó társasjátékozás mellett a diákok az iskola 3D nyomtatójának használatával is megismerkedhettek. Táncsics Mihály kiszabadítása a felsősök számára is maradandó élményt jelentett: a Táncsics-szabadulószobában egy rejtvény megoldása után szabadulhatott csak ki a fogvatartott.
A nap zárásaként kicsik és nagyok együtt sorakoztak a lépcsőn az udvaron piros, fehér, illetve zöld pólókban, hogy a magyar zászlót megformálva közösen elszavaljuk Petőfi Sándor költeményét, a Nemzeti dalt. Ebben az évben Tot Dániel 7. b osztályos tanulónk szavalta soronként a költeményt a tömeg előtt, így Petőfi szövege a magyarok szabadság melletti elköteleződését jelentő esküjeként szólalhatott meg.
Az élményközpontú projektnap során minden diákunk a saját tevékenységén keresztül idézhette fel a forradalom és szabadságharc eseményeit. Mindez nem valósulhatott volna meg az osztályfőnökök és az őket segítő pedagógusok alázatos, kreativitást nem mellőző munkája nélkül, de a diákok nyitottsága, ötletessége is kellett ahhoz, hogy ez a nap mindenki számára emlékezetes lehessen.
Szeged, 2026. 03. 15.
Az összeállítást készítette:
Béla-Vass Bálint
magyar-történelem szakos pedagógus

Újra millió lépés, újra milliós nyeremény az iskoláknak!
Március 23-án újra indul a nagysikerű Millió lépés az iskoládért játék tavaszi kihívása! Az akció célja, hogy 2025. március 23-tól június 7-ig 11 héten át a lehető legtöbben mozogjanak mindennap, és velük együtt váljon mindannyiunk élete részévé az aktív életmód.
Bárki gyűjtheti a lépéseket, aki a Millió lépés applikációban az mi iskolánkat választja. Lehet ismerős, végzett diák, szimpatizáns. Nincs más teendő, mint letölteni vagy frissíteni az ingyenes Millió Lépés applikációt mobilra, és gyűjteni a lépéseket! A lelkesedés fokozása érdekében tavasszal újabb 100 iskola nyerhet 1-1 millió forintot. A sorsoláson az az iskola vesz részt, amelyik legalább hétszer virtuálisan körbeér az Országos Kékkörön. A sorsolás szabálya nem változott, annyiszor kerül az iskolánk a kalapba, ahányszor teljesítette a Kékkört. Az applikációban benne van valamennyi iskola, csak ki kell választani a mienket.
Benne vagy? Várunk csapatunkba!
Minden lépés számít!

3–4. osztályosok TANKERÜLETI SZAVALÓVERSENYE
Az idei évben is iskolánk rendezte a 3–4. osztályosok tankerületi szavalóversenyét, amelyet nagy érdeklődés kísért. A Szegedi Tankerületi Központ szinte valamennyi iskolájából érkezett nevezés. 43 résztvevő kisdiák örvendeztette meg szavalatokkal a jelenlévőket és a zsűritagokat. A legjobbak kiválasztását kiemelkedő szakemberek segítették:
Dr. Gál Anikó (Alkalmazott Pedagógiai Intézet, Szociálpedagógus-képző Tanszék főiskolai docense), Dr. Sinkovics Balázs (Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Magyar Nyelvészeti Tanszék egyetemi adjunktusa), illetve Béla-Vass Bálint (magyar-történelem szakos középiskolai tanár, PhD-hallgató).
Nemcsak a klasszikus költők műveit hallhattuk ezen a délutánon, hanem egyre nagyobb szerepet kapott a kortárs költészet is. Jó hangulatú délutánt töltöttünk együtt, szép emlékekkel gazdagodtak a vendégek és a szervezők is.
1. helyezett: Pora Nimród (Szegedi Kossuth Lajos Általános Iskola) és Szekeres Bíborka (Szegedi Alsóvárosi Általános Iskola).
2. helyezett: Markó Anna (SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola) és Répás-Fülöp Lotti (Szegedi Fekete István Általános Iskola).
Továbbá különdíjban részesült: Filep Attila Géza (Kora Iskola).
A helyezettek képviselik majd a területi szavalóversenyen Szeged városát. Minden résztvevő emléklapot és apró ajándékot kapott, a díjazottak pedig értékes könyvutalvánnyal gazdagodtak. A versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak szívből gratulálunk!
Külön köszönetünket fejezzük ki iskolánk szülői közösségének, hogy támogatták a verseny megszervezését!
Fogarassy Anett
alsós munkaközösség-vezető, tanító

Iskolánk ma, 2026. 03. 03-án Komplex Alapprogram tudásmegosztó workshopot szervezett. A program célja az ismeretátadás és a szakmai tapasztalatcsere volt. A résztvevők azokra a módszertani tapasztalatokra összpontosítottak, amelyek segítségével a gyerekek iskolai tanulása élménnyé válik.
Az eseményen 41 fő (38 pedagógus, illetve 3 munkatárs a Szegedi Tankerületi Központból) vett részt. 13 különböző iskolából érkeztek hozzánk, ebből 10 szegedi intézmény volt.
Négy tanórát látogathattak meg a kollégák, és a regisztrált pedagógusok közül többen két tanórát is megtekintettek. Magyar-, matematika-, angol- és földrajzórák közül választhattak az érdeklődők.
A tanórákon készült képeken is látszik, hogy mennyire kibontakozott a kollégák kreativitása.
Szuper délelőttöt zártunk!
Mosonyi Borbála
nyelvtanár, könyvtáros

Hétfő délután iskolánk alsó tagozatos diákjai vidám zenés-táncos mesejátékon vettek részt a tornateremben. A "Makk Marci, a környezetvédő" című interaktív előadásban Mazsola kutya és Katika énekeltette, táncoltatta a gyerekeket népszerű gyerekdalokkal – igazi buli volt, ami mozgásra és nevetésre késztette őket!
A gyerekek imádták, és még a környezetvédelemről is tanultak játékosan.
Fogarassy Anett, alsós munkaközösség-vezető
