Tisztelt Szülők!

Győri-Dani Dóra vagyok, és a 2021/22-es tanévtől én látom el az iskolapszichológusi feladatokat a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskolában. A családomtól nem idegen az iskola világa, családtagjaim közül többen is pedagógusként dolgoznak, engem azonban kicsit más oldalról érdekelt az emberekkel való munka: így esett a választásom a pszichológia szakra.
Pszichológus diplomámat 2012-ben szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, majd mivel eleinte az oktatás, nevelés, személyiségfejlesztés elméleti kérdései foglalkoztattak jobban, az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában folytattam tanulmányaimat. Ebben az időben kezdtem el a felsőoktatásban oktatni, évekig tanítottam leendő óvodapedagógusokat, tanítókat és szociálpedagógusokat. Bár mindig is élveztem a hallgatókkal végzett munkát, egyre jobban kezdett érdekelni az iskolai élet a mindennapokban és az ott zajló nevelő és személyiségformáló munka. Ennek hatására az évek során több képzésen vettem részt (pl. tanulástechnika, gyászfeldolgozás az iskolában, alkalmazott meseterápia, serdülő önismereti csoport vezetése, stb.), majd két évvel ezelőtt az egyetemi oktatás mellett kollégiumi pszichológusként is elkezdtem dolgozni, serdülő korosztállyal. Végül a velük végzett munka erősítette meg bennem azt, hogy mi volt a pályaválasztásom eredeti célja, miért is váltam pszichológussá.

Kérem, bármilyen probléma vagy kérdés esetén forduljanak hozzám bizalommal!

A sikeres együttműködésben bízva,

Győri-Dani Dóra
Iskolapszichológus


Kedves Diákok!

Győri-Dani Dóra vagyok, és a 2021/22-es tanévtől iskolapszichológusként dolgozom az iskolátokban. A tanév során találkozhatunk majd osztályfőnöki órákon, iskolai rendezvényeken, szakkörökön vagy előadásokon, de Ti magatok is felkereshettek, ha úgy érzitek, hogy van valamilyen kérdés vagy nehézség, amiben a segítségetekre lehetek. Arról, hogy mikor, hol és hogyan tudtok elérni, az iskola honlapján tudtok bővebben olvasni, vagy kérdezzétek az osztályfőnökötöket, szüleiteket!

Várom a közös munkát, forduljatok hozzám bizalommal!
Dóra néni


Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Az iskolában vagyok:
Hétfő  12:00-16:00
Csütörtök 9:00-12:00

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott és maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe.